Felvidéki Borász Fórum

A Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulása 2022. január 19-én közgyűlést és fórumot tartott Kürtön, melyre meghívást kaptak nemcsak az eddigi tagok, azaz a regisztrált borászok, hanem a kisebb szőlészeket, bortermelőket tömörítő polgári társulások is. A közgyűlés ennek megfelelően módosította az alapszabályt, és lehetővé tette, hogy polgári társulások és intézmények is teljes jogú taggá váljanak.

A közgyűlésre és az azt követő Felvidéki Borász Fórumra neves vendégek is érkeztek. Az Agrárminisztériumi kezdeményezésre Muzslán zajlott az a szakmai tanácskozás, amely a felvidéki szőlészet és borászat szakmai támogatásáról, a lehetőségek és az eszközpark bővítésének előkészítéséről szólt. A magyarországi Agrárminisztériumból dr. Torda Márta főosztályvezető asszony, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságától pedig Czimbalmosné Molnár Éva főosztályvezető asszony tette tiszteletét a rendezvényen. Ennek apropója a 2022-ben elinduló Schams Ferenc Terv, mely a Kárpát-medence történelmi borvidékeinek fejlesztésére szolgáló program. Geönczeöl Attila, a Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulásának elnöke ezzel kapcsolatban megtette az első bejelentést is, miszerint az idei évben 6 helyszínen valósul meg szakmai előadássorozat, illetve létrejön egy professzionális felvidéki borászati és borturisztikai honlap.

A tanácskozás folyamán elsőrendű szempontként a szakmai és közösségi hálózat létrehozása fogalmazódott meg. Erre építve, lehetőség nyílna a Csallóköztől Bodrogközig húzódó térségben tevékenykedő szőlészek és borászok közösségépítésére, második lépcsőben a tevékenységük szakmai hátterének fokozására, tapasztalatok és tudásbázis átadására. Harmadik lépcsőben pedig a borászati régiók számára eszközök beszerzése, beruházások megvalósítása sem zárható ki.

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara elnöke a mezőgazdasági termékek feldolgozását és piacra jutását segítő új szlovákiai pályázatról, Farkas Iván, Muzsla polgármestere az Interreg támogatási forrásból megvalósuló muzslai Borászati Szolgáltatóközpontról, Bauer Ildikó pedig a 3folyó völgye programról tartott előadást. Borász vendégünk, a Somlón élő Halász Imre a somlói és sümegi eredetvédelmi szabályozás változtatásáról illetve létrehozásáról, annak buktatóiról és sikereikről tartott beszámolót.

A tartalmas rendezvény zárásaként célul tűztük, hogy a jövőben legalább félévente összehívjuk a polgári társulás tagságát, hiszen szükség van a szorosabb együttműködésre, párbeszédre annak érdekében, hogy borvidékeink fejlődni tudjanak, a felvidéki magyar szőlészek-borászok pedig információhoz, lehetőségekhez jussanak. Együttműködve sokat tehetünk azért, hogy a borászat jövedelmező, a helyben maradást segítő, munkahelyeket teremtő ágazattá váljon.